HTML

2009-02-05

2009.10.04. 21:35 holdsarkany

1. álom

 

Volt egy cég, amelyik álláshírdetést adot tki, s a felvételt színes papírral döntötték el, egy kis szöveg kíséretében: PIROS, ZÖLD, KÉK kártyák voltak

PIROS - ellutasítva

KÉK - gondolkodnak még rajta

ZÖLD - felvételt nyert

Majdnem mindenki piros lapot kapott, ezért nagy volt a felllháborodás, és mindenki ment reklamálni. A cég munkatársai egy ferde helyzetű falapra kötözte a reklamálókat, majd egy könnyed mozdulattal, körfűrésszel a kezükben végigvágták a testüket középen. Miután ezt  a többiek meglátták, gyorsan szétoszlott a tömeg.

2.álom

A templomba helyezett dobfelszerelést és hangtechnikát el kellett távolítanom belőle. Egyre többen jöttek be a templomba, és én ki szerettem volna menni onna, végül a falon át távoztam.

3.álom

REpültem, s láthatatlan szárnyaimmalt csapkodtam, lenéztem a mezőre, és egy domb tetején parasztok fűtötték a viskójukat.

4.álom

legalább 3 embernek próbáltam emesélni az előbbi álmokat sikertelenül. Az anyám az ágyamra ült, és fényképeket nézett, és mutatott egy szakála négert, aki - ő szerinte - sok jót cselekedett az emberekért.

 

 

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása